Az oldal alapvetően 1024*768-as méretre van készítve!

Aleea Bagah, Kingdom of Ćthelmearc

Íjászgyűrűt számos ázsiai és mediterrán kultúrában használtak. Használatuk néhány legkorábbra visszanyúló említése Asszíriából, az időszámításunk előtti hetedik századból származik. Az Indiából, Törökországból, Perzsiából, Koreából, Kínából és Mongóliából származó darabok kialakítása változatos, azonban mind ugyanazt a funkciót tölti be. A gyűrű óvja a hüvelykujjat a húr kifeszítése és elengedése közben a nyomástól és kidörzsölődéstől. Az íjászgyűrű a húrral egyetlen ponton érintkezik. Ez gyorsabb oldást tesz lehetővé, mivel a húrt oldáskor kevésbé fogja vissza.

A SCA-nál a legtöbb íjász a mediterrán húzást használja. Ilyenkor a húrt két vagy három ujjunk utolsó harmadát használva feszítjük meg, miközben a vesszőt a mutató és a középső ujjunk közt tartjuk. Amikor ezt jobbkezes íjász teszi, a húr enyhén az óramutató járásának irányába fordul el. Ezért kerül a vessző hegye az íj baloldalára.

A mongol húzás során a hüvelykujjat kell a vessző alatt az első izületnél a húrba akasztani. Az utolsó három ujj behajlik és a hüvelykujj hegye a középső ujj második izületébe fekszik. A mutatóujj ezt követően a hüvelykujj körmére támaszkodik, hogy segítsen a feszítésben és a vessző biztosításában.

Ezzel a módszerrel a húr az óramutató járásával ellentétes irányba csavarodik. Jobbkezes íjásznál a vessző hegye az íj jobboldalára kerül. Mongol húzásnál tehát jobbkezeseknek balkezes íjra lesz szüksége. A teljesen megfeszített íj oldása a mutatóujj elengedésével történik, melynek hatására a húr a hüvelykujjat is kiegyenesíti.

A gyűrű illeszkedése emiatt alapvető fontosságú. Amennyiben a lyuk túl kicsi, akkor vagy nem fér az izületre vagy a hüvelykujjon fájdalmat, hólyagot és sebet csinál. Amennyiben túl laza, csúszkálni fog a hüvelykujj körül (az elrontott lövések egyik gyakori oka, különösen gyors lövésekkor) vagy lecsúszik, amikor a vesszőt ellőjük (a szarut nem könnyű a fűben meglelni). Érdemes készíteni egy makettet modellező agyagból, viaszból vagy gyurmából. A gyűrű nyílása ovális.

Ez lehetővé teszi, hogy a gyűrű az izületen átcsússzon, majd a helyére igazítást követően kényelmesen az izület oldalához illeszkedjen. Helyesen viselve a gyűrű a hüvelykujj begyét takarja.

Az íjászgyűrűk bármilyen erős, kemény anyagból készülhetnek. Gyönyörű darabok készültek értékes fémekből, elefántcsontból, borostyánból és jádéból. Az egyéb felhasznált anyagok közé tartozik a csont, a szaru és a kő. Az első íjászgyűrűm mesterséges elefántcsontból készült. Ez a kellemes, természetes, elefántcsontot helyettesítő anyag hónapokkal később törékennyé vált és gyakorlás közben, egy húzáskor négy darabra törött. A jelenlegi gyűrűm anyaga tehéntülök. Tülköt a legtöbb bőrkereskedésben könnyű találni és könnyen is faragható. A szarunak a gépi vágás során jellegzetes szaga van.

A tehénszarvat megvizsgálva meg kell határozni azt a helyet, ahol a csúcsa felé tömörré válik. A gyűrűt a tülök utolsó néhány centiméteréből kell kivágni. Először azt a részt vágom le a csúcsból, amelyik gyűrűnek már túl szűk. Ezután addig levágom az alját, ameddig a belső nyílás valamivel már keskenyebb, mint a hüvelykujjam hegye. Ezt követően fúrjunk lyukat a csúcsán át.

Addig tágítsuk a lukat, amíg azon a hüvelykujj hegye át nem fér. Most jön jól a modell ahhoz, hogy biztosan ne faragjunk le túl sok anyagot. Vigyázzunk arra, hogy a gyűrű ne vékonyodjon el késszerűen a hüvelykujj begye alatt illeszkedő részén. A nyílás pereme ezen a helyen körülbelül 3 mm vastag legyen. A gyűrűm két oldalsó és hátsó pereme körülbelül 6 mm szélesek és 3 mm vastagok. A fő rész, mely a hüvelykujj begyét védi az utolsó 6 mm kivételével befedi a hüvelykujjamat. Ennek a résznek a külső oldala legyen egy sima, lágy ív, mely a húrt simán engedi kicsúszni. A felületeket szépre és kényelmesen viselhetőre kell csiszolni és polírozni.

Amikor végül lőni megyünk, készüljünk fel arra, hogy néhány vesszőnk elvész és hólyag nő a húr támaszkodási helyénél. A gyakorlás során majd megkeményedik a bőrünk. Legyenek türelmesek és szórakozzanak jól. Szívesen lőnék bárkivel, aki ezt kipróbálja.

http://www.dellarco.com/ontarget/bodies/ring.html

Az ázsiai íjászatot többségében mongol húzással és íjászgyűrűvel űzik. Két általános gyűrűtípus van: az egyik egy egyszerű henger csontból vagy kőből, a másik egy olyan gyűrű, amelynek merev nyelve van, mely az íjász hüvelykujjának begyét védi. Az előbbit néha fellelhetjük kínai régiségboltokban. Az utóbbi könnyen elkészíthető, ha egy olyan rézgyűrűt készítünk, amely lazán illeszkedik a hüvelykujjunkra, majd a belső oldalra cipőbőrt rögzítünk, hogy viseléskor jól üljön illetve egy vastag bőrnyelvet is, hogy az ujjbegyünket takarja.

A mongol húzás alkalmazása előtt van néhány fontos dolog, melyet meg kell fontolnunk:

A mongol húzás olyan íjhoz használható, mely bírja, ha 34-36 colra kihúzzák. Amennyiben nem rendelkezünk olyan visszacsapó íjjal, amelyiket könnyen ki lehet húzni eddig anélkül, hogy túl nagy erőhatást vagy visszahajlítást kockáztatnánk ne próbálkozzunk vele.
Amíg a mozdulatok jól nem mennek használjon gyengébb íjat.
Szerezzen be néhány megfelelő hosszúságú vesszőt. Figyeljünk oda, hogy ne válasszunk túl hosszú vesszőket. Eleinte nem sokat kell törődni a vessző testével és a szokásos vesszőhossz megválasztásával. Válasszon 34 colos (pl.. XX75 2018) vagy 36 colos (pl. XX75 2514) vesszőket. Az alábbiakban leírt magyarázat alapján majd el tudja dönteni, hogy milyen hosszú vesszőre van szüksége. Használjon hosszú, alacsony tollazású vesszőket.
Figyeljen oda, hogy a gyűrű biztosan, de nem túl szorosan ül. Számítsa bele, hogy a hüvelykujj körülbelül 10 lövés után megdagad. A hengeres gyűrűket lágy bőrrel bélelje ki, hogy kényelmesek legyenek. A hengeres gyűrűknek egyik vége konkáv a másik konvex. A hüvelykujját a konvex vég felől dugja a gyűrűbe, a konkáv vég azért van, hogy a hüvelykujj felső végét engedje kissé mozogni.
Amennyiben lehetséges, használjon vastagabb húrt, mint a szokásos vagy borítsa bőrrel a vessző támaszkodási helyénél. Az íjászgyűrűket nem vékony húrhoz tervezték, azokkal nem kényelmesek.
A körmeit – különösen a hüvelykujján – vágja rövidre. A mongol húzás szépen, de fájdalmasan távolítja el a hosszú körmöket.

Az íjat tartó kéz

Az íjat úgy markoljuk meg, hogy a súly nagy része a hüvelykujj tövére feküdjön, szemben a mutató ujj legyen. A hüvelykujjat a mutató ujj vonalát meghaladva hajlítsuk az íj köré. Amikor az íjat tartó kart kinyújtjuk, a kar felső oldala (és nem az alsó) tökéletesen vízszintes kell legyen. Az íjtartó kéz nem mozdulhat el fölfelé. A maradék három ujjunkat úgy kulcsoljuk a markolat köré, mintha egy tojást fognánk. A markolatra határozott, de erőlködés nélküli, befelé irányuló nyomást kell kifejteni. A célra a hüvelykujj első izületével mutatunk és nem a mutató ujjal. Ez segít, hogy a könyökizületünk helyes pozíciót vegyen fel. A könyökhajlat felfelé mutasson, míg a hegye lefelé. Ez segít megakadályozni azt, hogy felhúzzuk a vállunkat.

Mongol húzásnál a vessző teste a hüvelyk és a mutatóujj keresztezésében fekszik a markolat mellett (és nem a hüvelykujj izületén). A jobbkezes íjásznál a vessző a markolat jobboldalán fut ki, míg balkezesnél a baloldalon. Ez valószínű a fordítottja a megszokottnak (a mediterránnak (ford.megj.)).

A húrt feszítő kéz

Először is pattintsuk a nockot a húrra. Úgy tartsuk a vesszőt, hogy az a húrhoz képest enyhén jobbra mutasson (ne lógjon lefelé). Feszítsük hátra a vesszővel a húrt egy colra és markoljuk meg a vessző testét az íjat tartó kezünk ujjaival, mintha tollat tartanánk. Így a vesszőt a húr feszítése biztosan tartja és szabadon mozoghatunk, miközben a vesszőt rögzítettük és egy kézben tartjuk. A gyűrű utolsó igazítását, hogy kényelmesen üljön a hüvelykujj tövénél, a húrfeszítő kéz mutatóujjával és a húrral magával végezzük, majd beakasztjuk a hüvelykujjat a húrba úgy, hogy az a gyűrű tövénél üljön a hüvelykujj töve mellett. Kulcsoljuk a mutatóujjat körbe úgy, hogy a hüvelykujjunkat épp a köröm alatt támasszuk meg. (Ne közvetlen a körmöt. És bizonyosodjunk meg róla, hogy körmünk rövid!) A többi három ujjat hajlítsuk be és finoman szorítsuk a tenyerünkbe. Engedjük le mindkét kezünket úgy, hogy a vessző körülbelül egy méterrel a lábunk elé a földre mutat, vegyük át a colra kihúzott húr húzóerejét az íjat tartó kezünkből és rendezzük el az íjtartó kezünk ujjait a fent leírtak szerint. Testünket és tudatunkat lazítsuk teljesen el.

A húzás

A húzás megkezdéséhez emeljük az íj és a húrtartó kezünket a magasba. Ezalatt szívjuk be a levegőt.

Egyenletesen feszítsünk a húrtartó kezünket hátra és lefelé húzva, míg az íjat tartó kezünket előre és lefelé nyomva. Úgy kell tudni kihúzni az íjat, hogy a feszítő kéz a mellbimbó felett legyen és az íjat markoló kéz egyenesen ki van nyújtva. Ne engedjük a feszítő kezünk könyökét lógni. Ne engedjük az íjat markoló kezünket felfelé fordulni. Ne húzzuk fel a vállunkat. Ne próbáljunk meg szemmagasságban lőni. A húzás elrontása nélkül nem tudunk végignézni a vesszőn. Amennyiben az íjat tartó kezünket a szemvonalhoz emeljük, oldáskor le fogjuk ejteni és elrontjuk a lövést.

A teljes húzás és az oldás

Amikor a karok szintben vannak, az íjtartó kéz csuklója, a könyök és a vállak, majd a húrfeszítő kéz egy vonalban van. Ferde szögű lövéshez összehangoltan emeljük fel az íjtartó kezet és engedjük le a húzó kar könyökét, de tartsuk őket egyvonalban. Ne hajoljunk csípőből hátra. A testünk legyen tökéletesen egyenes, a fejünket tartsuk úgy, mintha egy madzagról lógna le az égből. Ennél a pontnál, próbáljuk meg a levegőt a mellkasról a hasi tájékra irányítani. Használjuk a hátizmokat a vessző hátrahúzásához: amíg a nyílhegy érezhetően meg nem érinti az íjtartó kéz mutató és hüvelykujjának keresztezését addig nem vagyunk kész kioldani. Ne rántsunk hátra: lassan húzzuk hátra a vesszőt és hagyjuk, hogy a nyílhegy érintése ravaszként működjön: lazítsuk el egyszerre a húzó kéz mutató és hüvelykujját. A vessző elhagyja az íjat és a húzó kar könyöke leesik. Lassan lélegezzünk ki.

Az íjtartó kéz ne reagáljon! Tökéletesen mozdulatlannak kell maradnia. Ne ejtsük le az íjat tartó kezünket, ne dobjuk hátra a feszítő kezünket, ne csináljunk semmi teátrálisat. Egyszerűen maradjunk nyugodtak és ellazultak. Figyeljük meg a vessző röptét és annak megfelelően javítsuk hibáinkat.

Koncentráció

A húr kifeszítésével egy időben koncentráljunk a célra. Válasszuk ki a legkisebb látható pontot a célon. Amennyiben ez egy céltábla, koncentráljunk egy előző lövés által hagyott lyukra: ne az egész sárga körre. Amennyiben a cél egy állat, koncentráljunk egyetlen szál szőrre vagy tollra, ne a mellkasára.

Mialatt érezzük, hogy a karunk és vállunk egy szintbe kerül és mielőtt a nyílhegy eléri az íjtartó kéz ujjait, maximalizáljuk a koncentrációt. De ne koncentráljunk a célra, már tudjuk hol van és az agyunk illetve a végtagjaink már tudják mit szeretnénk tenni. Koncentráljunk ehelyett a lövésre. Koncentráljunk a megfelelő lövés érzésére. Várjunk amíg megérezzük a nyílhegyet az ujjunkon, ne habozzunk, lazuljunk el és oldjunk. Az oldás nem előre tervezett mozdulat. Olyan, mint amikor a szitakötő megérinti egy tó felszínét vagy egy érett kobak lehullik az indáról.

Ez a húzás helyes módja, amint azt Gao Ying, kínai szerző 1637-ben leírta. Ez megtelel a hagyományos mongol gyakorlatnak és egyes (de nem minden) japán Kyudo iskolának is az alapját jelenti.

Fordította: Benedek